ReTour de Balaton

Az idei Tour de Balatonnal kapcsolatban egy dolog volt csak biztos: hogy megyek, mégpedig Boróval. Nem riasztottak el bennünket az időjárásjelentések rémhírei, a tavalyi élmények hívogattak.

Fonyód felé vonatozva elkezdett esni az eső, de mire leszálltunk, el is állt, szárazon vághattunk neki az útnak. A negyed tízes indulás gondviselés volt, hisz Fonyódon nagy zuhé volt előtte.

Mivel nagyon élt bennem a remény, hogy a hideg víz ellenére is fürödhetünk, a melegítő alá vett fürdőgatyában kezdtem el a bringázást. Boró első ízben jegyezte meg: "Nagy a te hited!" A szél ekkor szegődött mellénk - pontosabban szembe velünk - és szinte végig kitartott.

Balatonberényben az Üvegtigrist vettük célba, hogy meglátogassuk Bettit, ám potyára mentünk, az időjárás későbbre halasztotta a büfé nyitását, Betti lemaradt rólunk.

Keszthelyen fúvósok hangjára lettünk figyelmesek: egy iskola udvarából jöttek a hangok. Buszra szállásuk előtti utolsó összejátszásuk volt. Egy tételt sikerült megörökítenünk az utókornak.

Gyenesdiás neve egybeforrt számunkra a Bringatanyával. Újra megállapítottuk, hogy fagyija vetekszik a kecskeméti Böbe néni fagyijával. Ám mielőtt elértük volna a pontot, egy harckocsira lettünk figyelmesek, ami ott dübörgött a bicikliút mentén. A fagyizó szomszédságában ütötték fel sátraikat a polgárőrök egy országos találkozó keretében. Ennek apropóján volt néhány csapatszállító is a helyszínen. Fagyizás közben biciklis rendőrökkel beszélgettünk és megnéztük a szolgálati járgányaikat is.

A vonyarcvashegyi strand elől csodálatos - kettőnket ábrázoló - e-képeslapot sikerült küldeni az otthoniaknak. Itt már melegen sütött a Nap, a jó időt és a strandot firtató gondolataimra Boró ismét csak azt mondta: "Nagy a te hited!"

Idén is kereszteztük a balatongyöröki golfpályát, ezúttal több játékost is láttunk. Edericsen az Afrika múzeumnál csak ímmel-ámmal adtak pecsétet, mivel nem mentünk be.

Tördemicen áthaladva emberméretű szőlőpréseket csodáltunk meg egy udvarban – jelezve, hogy igencsak bent járunk a borvidék területén. Most nem hagytunk ki Badacsonyban egy pohárka finom fehéret. A gyanútlan biciklista, ha követi a badacsonytomaji körforgalomban levő biciklis táblát, könnyen a Káli medencében találhatja magát. Szerencsére hamar gyanút fogtunk s a Balaton turistatérkép segítségével az első emelkedő után visszakormányoztuk magunkat a Balaton felé. Azután forgalomlassító demonstrációval találkoztunk, de nem derült ki számunkra, ki és miért vette el a Balatont a badacsonyörsiektől. Révfülöpön nem csak vízibiciklit, vízirendőrt, hanem vízipadot is láttunk, fotóztunk. A Nap sokszor próbálkozott előbújni a felhők mögül s Boró újra szólt: "Nagy a te hited!" Ám a fürdésből újra nem lett semmi.

Zánkán mentőautót láttunk az úton, egy elütött biciklist ápoltak éppen. Több fohászt is elmondtunk érte tekerés közben.

Balatonakali környékén előttünk szivárványt láttunk, mögöttünk pedig a Nap sugarait és az eső lábát - egy nagy fa osztásában. Szép látvány volt. Tihanyba felkapaszkodva kezdett szemerkélni az eső. Előkerültek a "vegyvédelmis" esőkabátok. A templomhoz érve épp elcsíptük egy esküvő záró mozzanatát, a menyasszonyi csokor eldobását. Elénk tárult a keleti medence - ameddig elláttunk, mindenhol lógott az eső lába. Amíg az apátságban az esti misében és az orgonajátékban gyönyörködtünk, a szél elfújta a felhőket, mindenhol elállt az eső s a Nap is kisütött. Lám, megérte felmenni Tihanyba :).

Balatonfüreden finom pizzát ettünk az Ambrózia kávéházban (ez itt a reklám helye). Alsóőrsön valami ismeretlen banda zenélt, míg Almádiban a ponthoz érve elcsíptük Hevesi Tamás koncertjének ráadás Jeremy-jét.

Az ég teljesen kitisztult, szép csillagos, hideg éjszakában tekertünk a keleti parton. Siófokra érve ismét megtapasztaltuk a tüc-tüc Balatont. A Petőfi sétányon éjjel fél kettőkor nagy nehézségek árán tudtunk csak átjutni az alkohol- és szermámoros tömegen. Ez volt utunk legkiábrándítóbb része. Mivel Világos után elveszítettük az állomások listáját, Siófok után Zamárdiban bóklászva sem találtuk a pecsételő helyet, ezért időnként a "könnyebb utat" választva a kihalt hetes főúton mentünk tovább. Újra előkerültek az esőkabátok, ezzel dunsztoltuk magunkat, hogy ne fújjon át pulcsinkon a szél. Itt is előfordult néhány mámoros emberke az út mentén. Valamennyi köszönt, integetett, kínált, így immunissá válva rájuk s a térdeimet kínzó fájdalmaktól bódultan Bogláron csak a negyedik kiáltásra eszméltem fel: "Pecsét nem kell??" Elkerültük volna, de a pont megtalált minket...

Fonyódon még elcsíptük a pecsételős hölgyet s ezzel 19 órás utunk végére értünk. Az órák tanúsága szerint 12 óra 52 percet töltöttünk nyeregben, ezalatt 225 km-t tettünk meg. Átlagsebességünk 17,2km/h volt, max sebességünk 58km/h volt a tihanyi hegyről lefele jövet.

Az ember önkéntelenül is összehasonlít, tavaly ez így volt, ott meg úgy, erre a kanyarra emlékszem stb., várakozás is van benne, aztán meg csalódik, vagy nem. De szép élmény volt a mostani Tour de Balaton is. Tavaly még azt mondtam, köszönöm, ebből egyszer elég is volt, aztán mégis lenyomtuk idén is. Most már nem ígérgetek, jöjjön, aminek jönnie kell...