Balatonkör - 395 km

Az egész még tavaly kezdődött, amikor egy szerdai nap rátaláltam a Tour de Balaton honlapjára. 220 km egy nap, szombaton, hát ezt muszáj kipróbálni. Nem zavart, hogy alig 3 nap múlva start, Gibbel és Líviával karonöltve végül megraktuk a Balatont. Fantasztikus élmény volt, korábban 100-110 km volt a maximum, amit egyszerre megtettem.

Egy év alatt annyira beleszerettem a hosszú távokba, hogy idén kétszer már körbetekertem a Balcsit: a McDonald's Bringamánia Balatonkörön, és a Tour de Pelson, amatőrként. A Coffee Ride-os srácokkal nézegettünk már hosszabb versenyeket, így jött a képbe a Tour de Flúgos (~500 km), de mivel elég húzós rá a nevezési díj, kitaláltuk, hogy rakjuk meg a Balatont Pestről indulva. Sosem voltam teljesen normális, gondoltam partizánakcióként letekerem előbb tökegyedül, mert az jó lesz. Haha. Az útvonal végül Halásztelek-Balatonkör-Halásztelek lett, ez olyan 400 km körül jött ki.

Nagyon vártam a szombatot, de még jobban féltem tőle. a 200 km letekerése nem volt kérdés, de attól nagyon tartottam, hogy a hazaútra teljesen elfogyok. Mint kiderült, nem ok nélkül. :)

Szombat reggel 3:47-kor tértem magamhoz, na a tervezett 4:00-ás indulásnak annyi. Gyors reggeli: két pohár tejberizs, fél liter joghurt, egy banán, egy sportszelet. Az útra vittem magammal négy energiaszeletet és hat gélt. Kulacs helyett a Camelbaket favorizálom, ebbe három liter víz fér, (nekem) sokkal kényelmesebb, mint 4-5 kulaccsal körbebástyázni a bringát. Ezen kívül csak a feltétlen szükséges szerszámokat vittem magammal (imbuszkulcs-készlet, gumijavító, két tartalék belső, pumpa), más csomagom, felszerelésem nem is volt. Még reggel gyorsan ellenőriztem a nyomást a gumikban, picit pumpáltam még hogy meglegyen a 9.5 bar. 4:30 körül végül elindultam.

Az első szopatós rész úgy 5 km után ért: korábban a Növény utcánál szoktam kihajtani a 6-os főútra, na ennek vége: a Növény utca helyén sártenger, útfeltúrás, tankcsapdák és fél méteres szintkülönbségek fogadtak. Mire átvergődtem rajta, a hófehér Merida merő egy sár lett.

A hatoson aztán egész jó tempót sikeült elérni, vígan tekertem le Érdig, ebben a korai órában gyakorlatilag nulla forgalom mellett. Innen a 7-esre kanyarodtam rá, két hete már bejártam Agárdig meg vissza, így ismerős volt. Forgalom még mindig alig, kényelmesen lehetett tartani a 33-34-es átlagot. Martonvásár, Baracska, Velence, Agárd hihetetlenül gyorsan elrepültek, elég gyorsan Székesfehérvár külterületén találtam magam. Itt korábban még sosem jártam, maximum utasként az M&M-es időkből, semmire sem emlékeztem. Este próbáltam memorizálni guglimapsből az útvonalat, ami tulajdonképpen 100%-ig sikerült is, vígan átkerekeztem Fehérváron. Azaz mégsem. A bevezető út szinte a városközpontig szét van túrva, gyalulva, felbontva. A kőkeményre fújt gumi markánsan tiltakozott alattam, a bicó hangos csattanásokkal adta tudtomra, nincs ínyére ez a menet. Még a bevezetőn egy lámpánál beértem egy Ford Transitot, a központig gyakorlatilag végig stéhereztem mögötte, a rossz utat leszámítva ez viszont igen kellemes volt, 55-60 körül raktam.

Fehérvár után igen hamar jött Polgárdi, Lepsény, aztán a tábla: Siófok erre, Akarattya arra. Na mondom, itt fogok majd visszafelé jönni, felemelő érzés volt. Siófokot végül 3:30 alatt értem el, szerintem elég korrekt idő lett.

Úgy volt, hogy Halász Pistivel a Víztoronynál találkozunk egy pacsira, de végül nem ért oda. Ellenben találkoztam két sráccal és egy lánnyal, szintén a Balatonkört kezdték meg, a Tourinform nyitására vártak, hogy meglegyen az első pecsét.

Negyed 9 felé tovább indultunk. Nem akartam bringautazni, gondoltam ahol csak lehet, inkább a 7-esen és majd a 71-esen tekerek, szoros az idő. Siófokról végül egy Ikarusz mögött stéherezve tekertem ki, olyan 58-cal szívott magával 1-2 percig. Zamárdinál - biztos ami biztos alapon - benyaltam az első gélt, csak hogy legyen ami hajt. Hááát.. hajtott. A déli partot Máriafürdőig olyan 1:40 alatt raktam meg. Rettenet elégedett voltam magammal, már jöttek a gondolatok hogy ha ilyen tempóban hajtok végig, 5-6 felé simán hazaérek. Ja, ahogy azt Móricka elképzeli.

Máriafürdőn elfogyott a gél hatása, a változás drámai volt. Holtpont, mélypont, kifáradás, muszáj volt pár percre megállnom. Összesen csak Siófokon, Keszthelyen és Füreden akartam pihenni, hát eddig tartott a terv. Egy út széli kiskocsmában a csapos megtöltötte hideg vízzel a Camelbaket, vettem egy kólát a koffein és a cukor miatt, és elnyammogtam egy energiaszeletet. Ez, meg a 10 perc pihenés helyrehozott annyira, hogy kicsit nyögve bár, de bekúsztam Keszthelyre. A korábbi vagány tempó sehol sem volt már, elfogytam, eltaktikáztam magam. Ezért (is) izgalmas az egyedül tekerés... :)

Keszthelyen van egy McDonalds a körforgalomnál, ismerős hely, többször burkoltunk itt már a srácokkal. Eleve itt akartam ebédelni, így tartottam itt egy nagyobb pihenőt. Betoltam három sajtburgert, bár az elsőnek a fele után úgy éreztem, menten kihányom, de kellett az energia. Éhes voltam, de szinte képtelen enni. Közben megjött a meleg is, amivel - megmondom őszintén - nem számoltam. Ez így nagyon hülyén hangzik, de tényleg. Bringával járok dolgozni, naponta közel 50 km-t tekerek, csakhogy kora reggel és késő délután, napközben pedig az átok légkondi mellett ücsörgök, így a 11 órás perzselő napsütés hatására rádöbbentem, hogy ez sok. Sokk. Sebaj, bírom a meleget, szeretem a meleget, mit nekem 40 fok, megtolom így is. Haha, akkora volt az arcom, alig bírtam visszahúzni a bukósisakot.

Apropó, sisak. Azért azzal tisztában voltam hogy nem tréfadolog egész nap a tűző napon lenni, így a sisak alá felhúztam még egy fehér sapit, aminek volt tarkóvédője is. Állítom, ez mentett meg a napszúrástól és hőgutától. No meg a rengeteg naptej, amit még otthon kentem magamra.

Még dél előtt tova suhantam Keszthelyről, azaz... amikor felültem a bringára, rémülten szembesültem a fájással a combjaimban, a térdeimben. Jaj. Nagyon nem volt kellemes. Ez bizony a hosszú pihenő átka és ára. Kellett vagy 15-20 perc, mire úgy ahogy sikerült visszatalálnom a ritmusba. A melegtől azonban innentől kezdve rettenetesen szenvedtem. Fogalmam sincs hány fok volt, de bazimeleg. Tréfásan mindig azt mondogatom, ilyenkor gyorsan kell tekerni, mert hűt a menetszél. Hát menetszél az volt, de tűzforró, a meleg aszfaltról csak úgy sugárzott a hő. Próbáltam 30 körüli tempót tartani, hát kár volt, egyre gyakrabban kellett megálnom, sokszor úgy éreztem, forog velem a világ. A végén szégyenszemre rákényszerültem a bringaútra, nem akartam megkockáztatni hogy egy ki-ha-én-nem-vagány-csávó béemvéje alá szédüljek. Ha gondolkodtam volna, és inkább visszaveszem kényelmes 25-re, fele ennyit sem kellett volna pihenni.

Az északi parton, valahol Badacsony után, Ábrahámhegy környékén összefutottam két kispajtással, egy srác és egy lány ücsörgött az árnyékban, mellettük egy bringa a feje tetejére állítva. Kicsit leültem melléjük dumálni, regenerálódni, épp kezdett forrni az agyvizem. Egyszer csak egy laza, "Na milyen volt a Pelso?" kérdéssel mosolygott rám a lány. Mi van??? Ismerjük egymást, vagy honnan, vagy mi? De csak a zoknim láttán kérdezte, mindenesetre nagyon meglepett vele. :) Jót dumcsiztunk, amíg várták a többieket egy sajnálatos defekt miatt (legalábbis remélem nem voltam rossz társaság). Egy-két kilométert együtt tekertünk, aztán zizzentem tovább Révfülöp felé. Nincs messze Ábrahámhegytől, mégis meg kellett állnom egy benzinkútnál, a fent említett okok miatt. Annyira meleg volt, hogy nem tudtam eldönteni, a mellkasomban a szorító érzés az infarktus első jele, vagy csak egyszerűen rosszul vettem a levegőt ivás közben és megszorult. Így visszaolvasva vicces, ott nem volt az. A kútnál épp ott volt két motoros rendőr, láthatóan ők is szenvedtek a melegtől. Egyikük nagyon kedvesen végigmért, és szinte sajnálkozva kérdezte, meddig lesz a menet. Mondom neki, Budapestig. Hát elkerekedtek a szemei, olyan hangerővel kérdezett vissza, hogy a kúton megállt az élet. "Budapestig??? Öcsém, honnan tekersz?" Szinte szégyenkezve mondtam hogy Pestről, azaz Halásztelekről jöttem, Keszthely már megvolt, most megyek vissza. Szegény, lefőzött ott egy kamillateát, elég muris volt. :)

Révfülöpön benyomtam egy Powerade-et, egy energiaszeletet és egy gélt, ez utóbbitól tényleg majdnem hánytam. Viszont újra erőre kaptam, és eltekertem szinte megszakítás nélkül Balatonfüredig. Itt terveztem az utolsó nagy pihenőt, viszont itt már erősen késésben voltam a tervhez képest. Akartam enni valamit, de úgy hullámzott a gyomrom, hogy a kaja gondolatától is öklendeztem. Maradt a víz és a Cappy.

Olyan 20-25 perc pihi után tovább vánszorogtam, abban a biztos tudatban, hogy képtelenség hogy hazáig tekerjek. Lehetetlen, elkészültem az erőmmel, kiszívott a nap, nyűgös voltam, minden bajom volt. Valahol Udvari után aztán (nem emlékszem rá pontosan hol) utolértem egy öt fős társaságot, és bekéredzkedtem közéjük. Rendes srácok voltak, esztergomiak, Máriáról indultak. Kis számolás után kijött, majdnem azonos kilométer van hátra mindannyiunknak. Négyen voltak srácok, és hozzájuk csapódott útközben egy karcagi leány, így voltak öten. Hát igen, ez a lány... egy klasszikus Mali országútival, tudjátok, a régi, nem pozícionált váltóval, klipsszel rakta meg a Balatonkört, és... Strandpapucsban. Igen. Ilyenkor van az, amikor tiszteletet és alázatot együttesen érzek. Ez a kiscsaj olyan haláli lazasággal rakta a 28-as tempót, hogy le a kalappal. De lehet még fokozni, az akarattyai emelkedő előtt megálltunk szusszanni egy picit (köszi a kólát, srácok!), itt dumáltam kicsit a csajjal, sajnos a nevét nem kérdeztem meg. Végül kiderült, diákolimpiát már nyert, nem is olyan régen. A 20 évtől viszont nagyon messze van még. Szóval... tényleg, le a kalappal. :)

Itt benyomtam még egy gélt, hogy legyen egy kis hajtóerő a dombon felfelé. El is búcsúztam a társaságtól, végre már nem tűzött olyan erővel a nap, kezdett valami visszatérni az erőmből. Amikor odaértem a 7-es és 71-es főút kereszteződéséhez, szinte örömmámor fogott el, akkor úgy éreztem, meglesz három és fél óra alatt a hazaút is. Sajnos nem lett meg, Fehérváron muszáj volt még vagy 10-12 percet pihennem, aztán Agárd előtt olyan 3 km-rel, egy zöldséges stand előtt teljesen elfogytam, le kellett szálljak a bicóról és leülnöm kicsit a földre, szabályosan rosszul voltam. A meleg számlájára írom, később azért határozottan jobb lett.

A standtól kijött egy lány (Bernadett), és aggódva kérdezte, jól vagyok-e. Dumálni kezdtünk, jólesett, hogy nem magammal voltam végre elfoglalva, kérdeztem tőlük, hogy adnak-e szelet dinnyét is. Adtak bizony, és nem is tudom mikor esett ennyire jól utoljára! Kaptam még tőlük jéghideg vizet is a Camelbakba. Nagyon jó érzéssel búcsúztam tőlük.

Sajnos nyilvánvaló volt, hogy világosban nem érek haza, így amennyire lehetett, igyekeztem ismét megrakni a maradék távot, innen már fél lábon is hazaérek. Baracskán megálltam hogy kapcsoljak világítást, és azzal a szörnyű dologgal szembesültem, hogy lemerült a hátsó lámpámban az akku. Na, ez nagyon király lesz így. A Camelbaken, rajta a sárga dzsekin, a szerszámos táskán és a cipőn is vannak fényvisszaverők, szóval világítottam mint egy karácsonyfa, de azért csak nem jó érzés úgy tekerni a 7-esen szombat este, hogy nincs hátsó világítás. Apropó, 7-es, szombat este. Vadállati forgalom, de tényleg, mint az őrültek, úgy tépett mindenki mellettem. Amíg lehetett, aztán Martonvásár körül majdnem Érdig be is állt a forgalom. Mindenki ment haza a Balcsiról. Nagyon gáz volt, főleg a hátsó lámpa hiányának tükrében.

Baracskától ismét magamra találtam, innen megint 33 feletti átlagot mentem, néhol 40-42 is megvolt. A 7-esen a legtöbb helyen tilos kerékpározni, sok önjelölt igazságosztó autós ezt nem is felejti el nyomatékosítani a kerékpárosokban. Volt hogy éppen csak egy picit mentem lassabban az autósnál, de sportszerűségből azért csak leszorított egy kicsit, mert az olyan vicces. Jót röhögtem, haha.

Érd után viszont már örömkerékpározás volt. Itt már látszott, nem lesz meg a tervezett 400km, picit kevesebb lesz a vége, és nem is fogom azt a keveset a sötétben, lemerült hátsólámpával megrakni. Végül mire hazaértem, 395km-t mutatott az óra.

Tanulságok, konklúziók:

Ilyen melegben nagyon buta dolog volt így megrakni. Úgy általában marhaság hogy az első 200-on elfüstöltem magam, aztán nyögtem, mint a kutya. De elsősorban inkább a meleg, ami nagyon gáz.

Összesen úgy 15 liter folyadékot ittam meg, ebből olyan 10-11 liter víz volt, a többi főleg kóla, Cappy, Powerade. Ezzel együtt estére majdnem 5 kilót "fogytam" le, persze ez másnap-harmadnapra majdnem mind vissza is jött, nyilván nem igazi fogyásról beszélünk.

Egyedül nekivágni ekkora távnak... én azt mondom, bátorság, de inkább vakmerőség. Nagyon kell hinnie, bíznia magában az embernek, ha végig akarja csinálni.

Összességében nagyon nehéz volt a közel 400 km, az első fele mintaszerű volt, a második pedig maga a tüzes pokol. Ezzel együtt, ha holnap ismét neki kéne vágni, azonnal indulnék. Jó buli volt, jó kis kaland. :)

Takács Gábor

Takács Gábor a Facebook-on: https://www.facebook.com/takacsgabor

Az élménybeszámoló a Facebook-on: https://www.facebook.com/notes/tak%C3%A1cs-g%C3%A1bor/balatonk%C3%B6r-395km/10150930875211966