Navigáció
     
Balaton Turmix
     
Cikk hierarchia
Cikkek főoldala » Spirit of Balaton 2017 - élménybeszámolók
     
Cikkek: Spirit of Balaton 2017 - élménybeszámolók
Spirit of Balaton 2017 - A Pető család fotói

Cikkek képei: sob-2017-petocsalad-24-crop-01.jpgA magukat Mókus őrsnek is nevező újszászi Pető család, vagyis Pető József és felesége, Pető Zsuzsanna, valamint lányuk, a 13 éves Angéla Réka és fiuk, a 11 éves Zolta Krisztián idén már másodszor vágtak neki a Spirit of Balaton-nak: Balatonmáriafürdőről indultak reggel nyolckor és éjjel fél tizenegyre visszaérvén sikerrel teljesítették a komppal rövidített Balaton-kört. Útjuk első szakaszán velük tartott Rillyana Fox és barátnője, Gál Anita is, akik reggel fél hatkor érkeztek vissza Balatonmáriafürdőre, a teljes Balaton-kört teljesítve.


Spirit of Balaton 2017 - Állomások

Cikkek képei: sob-2017-fettergyorgy-101.jpgA Spirit of Balaton útvonalát annak szervezője is minden évben végigtekeri, hogy maga is teljesítse ezt a kihívást és hogy köszönetet mondhasson a pecsételőállomásokon szolgálatot teljesítőknek, akik nélkül meg sem valósulhatna a rendezvény. Kétfős csapatában idén feleségével, Katival vágott neki a hosszú útnak, akivel a szokásos módon, a 24 órát szinte teljesen kihasználva teljesítették a teljes Balaton-kört. A rajtnál és az állomásokon készült fotókhoz rövid útleírással kívánunk jó szórakozást és reméljük, hogy minél többen megtalálják majd magukat a képeken!


Spirit of Balaton 2017 - Bitó László és Bitóné Mórocz Nikolett fotói

Cikkek képei: sob-2017-bitolaszlobitonemorocznikolett-02-crop-01.jpgBitó László és felesége, Bitóné Mórocz Nikolett visszatérő résztvevőként kerekezte körbe a Balaton nagyobbik részét, csak az időjárás viszontagságai miatt rövidítették le a Balaton nyugati medencéjében vezető útjukat a Fonyód-Badacsony hajójárattal, nagyjából 160 kilométert megtéve így, Balatonkenesétől Balatonkeneséig, reggel negyed nyolctól este hatig.


Spirit of Balaton 2017 - Csapó Balázs élménybeszámolója

Cikkek képei: sob-2017-csapobalazs-01-crop-01.jpgCsapó Balázs négy barátjával együtt, akik saját elmondása szerint is sokkal felkészültebbek voltak a kihívásra, először vágott neki a Spirit of Balaton teljesítésének. Balatonvilágosról indultak reggel fél tíz előtt, Keszthelyig még nagyjából rendben eljutottak, azután jött az éjszaka és az északi part, rengeteg szenvedéssel, de félelmetes kitartással és akaraterővel, s a felemelő diadallal reggel háromnegyed nyolckor, amikor végre, a teljes Balaton-kör teljesítése után, célba értek Világoson. Hogy a megpróbáltatásokért az útközben elfogyasztott 15-20 doboz sör vajon a legkisebb mértékben is okolható-e, annak eldöntését az olvasóra bízzuk, az azonban bizonyos, hogy ennyi szenvedést ennyi humorral fűszerezve leírni kétségtelen tehetségre vall...


Spirit of Balaton 2017 - Dancsecs Imre fotói és élménybeszámolója

Cikkek képei: sob-2017-dancsecsimre-01-crop-01.jpgDancsecs Imre már többször is megkerülte biciklivel a Balatont, ám az egynapos Balaton-kerülés trófeája még hiányzott a gyűjteményéből. Révfülöpről indult reggel hat előtt és este negyed nyolc után már vissza is érkezett, ám nem akármilyen erő hajtotta kétszáz kilométeres útján: felesége és kolléganői otthonról hajnali kettőkor titokban elindulva, meglepetésként jelentek meg hajnali indulásakor és transzparensek egész sorával biztatták a nagy út előtt...


Spirit of Balaton 2017 - Daróczi Ferenc fotói és élménybeszámolója

Cikkek képei: sob-2017-darocziferenc-11-crop-01.jpgDaróczi Ferenc sok éve visszatérő résztvevője a Spirit of Balaton-nak s idén újra fotókkal és élménybeszámolójával örvendeztetett meg bennünket. Írásának szinte minden mondatát átitatja legendás humora, mely a Balaton körüli bicikliút felidézésén túl is páratlan élménnyé varázsolja útleírásának elolvasását...


Spirit of Balaton 2017 - Dr. Barcza Zsolt, Kaczor Péter és Stargl Szilvia fotói és élménybeszámolója

Cikkek képei: sob-2017-barczadrkaczorstargl-01-crop-01.jpgA déli országvidékről, Bonyhádról és Pécsről érkezett kis csapat tagjai, Dr. Barcza Zsolt, Kaczor Péter és Stargl Szilvia déli fél tizenkettőkor indultak Badacsonyörsről a Spirit of Balaton komppal rövidített körének teljesítésére és este negyed tizenegyre már vissza is érkeztek. Útjukat alig-alig tarkították nehezebbnek érződő szakaszok, jókedvűen tekerték körbe a Balaton nyugati medencéjét.


Spirit of Balaton 2017 - Dr. Kádár Béla fotói és élménybeszámolója

Cikkek képei: sob-2017-kadarbeladr-02-crop-01.jpgDr. Kádár Béla jóbarátja, a régi SoB-résztvevő Pál Attila rábeszélésére állt kötélnek, hogy idén ketten rugaszkodjanak neki a Spirit of Balaton-nak. Reggel nyolc órakor indultak Balatonmáriafürdőről és éjfél után húsz perccel érkeztek meg, ahogyan ő fogalmaz: "az elcsigázottság mellett a diadal érzésével". Élménybeszámolójának utolsó mondata a Spirit of Balaton jelmondata is lehetne: a világ a komfortzónán túl kezd izgalmassá válni.


Spirit of Balaton 2017 - Drégely Lajos, Lakatos Imre és Molnár Györgyike fotói

Cikkek képei: sob-2017-dregelylakatosmolnar-01-crop-02.jpgDrégely Lajos és Lakatos Imre régóta a Spirit of Balaton résztvevői, kétfős csapatukhoz tavaly csatlakozott az akkor első Balaton-körét tekerő Molnár Györgyike. Idén is együtt indultak, de nem Balatonmáriafürdőről, amint szokásukban van (mivel itt már nem kaptak szállást), hanem Balatonakarattyáról. Reggel fél nyolckor indultak az északi part felé, szinte végig ellenszéllel küzdve, ám este fél tizenegyre már meg is tették a teljes Balaton-kört. Útjuk közben Balatonfüreden és Szigligeten, majd a déli parton Fonyódon és Balatonszéplakon tartottak kisebb pihenőt.


Spirit of Balaton 2017 - Fodor Attila rendhagyó élménybeszámolója

Cikkek képei: sob-2017-fodorattila-19.jpgFodor Attila barátunk már sok éve tart velünk Balaton-kerüléseinken, idén pedig, mivel átmeneti fizikai kíméletre volt szüksége, mely a teljes kör felvállalását nem engedélyezte, a balatonmáriafürdői pecsételőállomáson lányával, Petrával együtt hosszú, félnapos szolgálatot vállalt, pecséttel várva a este és éjjel érkező résztvevőket. Mégis remek élménybeszámolót kaptunk tőle, melyben nem is egyszerűen sokévi élményeit foglalja össze, sokkal inkább filozófiai alapvetését adja a Spirit of Balaton-nak és úgy általában a biciklis Balaton-kerülésnek, ráadásként pedig a remek írást remek fotók kísérik.


Spirit of Balaton 2017 - Fodor Dániel és Réti Melinda fotói

Cikkek képei: sob-2017-fodordaniel-retimelinda-04-crop-01.jpgRéti Melinda és Fodor Dániel először vágtak neki a Spirit of Balatonnak, illetve egyáltalán a 24 órás Balaton-kerülésnek, s útjuk élményekkel teli, boldog napot szerzett nekik. Balatonvilágosról indultak reggel fél kilenc után az északi part felé és a teljes Balaton-kör teljesítése után éjfél előtt néhány perccel érkeztek vissza - kilométerórájuk ekkor már 216 kilométer felett mutatott...
.


Spirit of Balaton 2017 - Fotók sokmindenkitől

Cikkek képei: sob-2017-daroczirita-repkobalazs-01-konv-crop-01.jpgErre az oldalra azoknak a Spirit of Balaton-résztvevőknek a fotói kerültek, akik csak egy-két fényképet küldtek nekünk Balaton körüli útjukról.

.


Spirit of Balaton 2017 - Herta Éva élménybeszámolója

Herta Éváék immáron harmadszor érkeztek messziről, Csíkszeredából, pontosabban Csíkpálfalváról a Spirit of Balaton-ra, most minden eddiginél népesebb, baráti csapattal, összesen heten. A csapat legfiatalabb tagja, a hétéves Sántha Aba Solt a szüleivel, Sántha Szabolccsal és Sántha Krisztinával a komppal rövidített kört teljesítette (ők hárman Marosvásárhelyről érkeztek), míg a másik két házaspár, Herta Christian és Herta Éva, valamint Nagy Zoltán és Nagy Kinga a teljes Balaton-kört tették meg sikerrel. Éva élménybeszámolójából sejthetően nem utoljára vágtak neki a sokszáz kilométeres útnak, hogy július első szombatján rajthoz álljanak a Spirit-en...


Spirit of Balaton 2017 - Horváth Krisztián és Kaiser Csilla fotói

Cikkek képei: sob-2017-horvathkrisztiankaisercsilla-11-crop-01.jpgHorváth Krisztián és Kaiser Csilla immáron harmadik alkalommal érkeztek Csákberényből a Spirit of Balaton-ra s idén is megtalálták mindazt az örömet és élményt az eseményben, amiért minnden évben visszatérnek közénk erre a napra...



Spirit of Balaton 2017 - Hotzi György fotói

Cikkek képei: sob-2017-hotzigyorgy-02-crop-01.jpgAz 1947-ben született Hotzi György minden valószínűség szerint annak korelnökeként teljesítette a Spirit of Balaton-t, nem sokkal 70. születésnapja előtt. Már nem először tartott velünk, idén reggel hatkor indult Balatonmáriafürdőről és a teljes Balaton-kör teljesítése után, este kilenc előtt pár perccel ért célba ugyanitt.

.


Spirit of Balaton 2017 - Hulman István fotói

Cikkek képei: rv-hulmanistvan-19500523-2017.jpgHulman István már sokadik alkalommal tartott velünk a Spirit of Balaton-on, szokásosan saját készítésű háromkerekű fekvőbiciklijével, vagyis trike-jával, útközben pedig sok-sok hangulatos fotót készített Balaton körüli útjáról. Balatongyörökről indult reggel hatkor az északi part felé és a tó teljes körbekerülése után éjjel fél egy után pár perccel fejezte be útját.

 

.


Spirit of Balaton 2017 - Iványi Dániel Strava-track-je

Cikkek képei: sob-2017-ivanyidaniel-foto-01.jpgIványi Dániel már nem először vett részt a Spirit of Balatonon, de útvonalát idén rögzítette először Strava-val. Balatonmáriafürdőről indult reggel nyolc órakor és a teljes Balaton-kör teljesítése után, este fél kilenc után öt perccel érkezett vissza. Menetideje pontosan 12 óra 33 perc volt.





.


Spirit of Balaton 2017 - Kintli Lajos fotói - egy másik Balatonról!

Cikkek képei: rv-kintlilajos-1968-2013.jpgKintli Lajos különleges ember, egyike azoknak az egyébként nem keveseknek, akiket a Spirit of Balaton szervezése és lebonyolítása során nagy örömmel ismertünk meg és nem csak az év ezen egyetlen napjának okán tartunk vele örömteli, baráti kapcsolatot. Idei teljesítménye minden képzeletet felülmúl, mivel az egyébként is szokásos két teljes Balaton-kör után belekezdett egy harmadik körbe is, s bár annak jó részét már a Spirit hivatalos 24 óráján kívül tette meg, összességében 719 kilométert tekert le egyhuzamban, megdöntve ezzel saját, alvás nélküli kerékpározásának rekordját is. Útközben fotózással most nem töltötte az idejét, ám mégis kaptunk tőle balatoni fotókat - egészen máshonnan, mint azt gondolnánk...


Spirit of Balaton 2017 - Kovács Gábor fotói

Cikkek képei: sob-2017-kovacsgabor-19650324-01-crop-01.jpgA budakalászi Kovács Gábor régi, visszatérő résztvevője a Spirit of Balaton-nak és idén néhány hangulatos fotót is küldött Balaton körüli útjáról.

.


Spirit of Balaton 2017 - Kun Ákos fotói és élménybeszámolója

Cikkek képei: sob-2017-kunakos-38-crop-01.jpgKun Ákos barátunknak, aki egyben Facebook-oldalunkat is évek óta működteti, az idei immároron a hatodik Spirit of Balaton-ja volt, megszakítás nélküli sorozatban. Idén először egyedül vágott neki a több, mint kétszáz kilométeres kihívásnak, s váratlanul támadó fizikai fájdalmaival is megküzdve idén is győzedelmesen gurult át a célvonalon. Útjáról rengeteg fotót és hosszú élménybeszámolót hozott nekünk - mindenkinek ajánljuk, akár volt már a Spirit-en, akár csak tervezi a részvételt!


Spirit of Balaton 2017 - Kun Ákos videója

Cikkek képei: sob-2017-kunakos-38-crop-01.jpgKun Ákos barátunk idén hatodszor vágott neki a Spirit of Balatonnak, Balatonmáriafürőtől Balatonmáriafürdőig, s idén már harmadszor készített útjáról hangulatos, vidám videót. Az idei, bő félórás film az alábbi linken érhető el: https:// videa.hu/videok/sport/spirit-of-balaton-2017-binra-kerekpar-2EWTEFO6WhyAMoqk


.


Spirit of Balaton 2017 - Lakner Szilvia fotói és élménybeszámolója

Cikkek képei: sob-2017-laknernelukacsszilvia-02-crop-01.jpgLaknerné Lukács Szilvia társaival, Bakucz Zsófia Annával, Horváth Tamással és Lendvai Gáborral idén már másodszor vágott neki a Spirit of Balaton-nak. Balatonfenyvestől Balatonfenyvesig, reggel héttől este tízig kerekezve teljesítették a teljes Balaton-kört, élménybeszámolójuk pedig humorral is bőven megfűszerezett.


Spirit of Balaton 2017 - Lengyel Ágoston fotói

Cikkek képei: sob-2017-lengyelagoston-02.jpgLengyel Ágoston testvérével, Lengyel Kristóffal együtt évek óta visszatérő résztvevője a Spirit of Balaton-nak, s idén néhány, Balaton körüli útja közben készült különleges és szép fotóval is megörvendeztetett bennünket: nyaraló kertjében sétáló gólya, Festetics-kastély és parti naplemente.


Spirit of Balaton 2017 - Móri István élménybeszámolója

Cikkek képei: sob-2017-moriistvan-01-crop-01.jpgMóri István régi résztvevője a Spirit of Balaton-nak, de idén majdnem lemaradt az eső miatt. Ám amikor az elállt végre, eltekert gyorsan a pályaudvarra, felszállt a balatoni vonatra és Világostól Világosig, sőt világosban körbetekerte gyorsan a Balatont - pont délben indult és este tíz után már vissza is érkezett, minden lehetséges pecsétet begyűjtve!


Spirit of Balaton 2017 - Nagy Gábor és Tóth László fotói

Cikkek képei: sob-2017-nagygabor-tothlaszlo-05-crop-01.jpgTóth László már nem először vett részt a Spirit of Balaton-on, s idén elhozta barátját, Nagy Gábort is. Tatabányáról érkeztek mindketten, reggel nyolc óra után indultak Balatonkeneséről és a teljes kör teljesítése után, nem sokkal éjjel egy óra előtt fejezték be a Balaton-kört. Bár Balatonmáriafürdőnél még csak az út felénél tartottak, a fotók tanúsága szerint ők is megérezték, hogy ennek a településnek nagyon szoros köze van a Spirit-hez...


Spirit of Balaton 2017 - Nagy Márton és Engert Andrea fotói

Cikkek képei: sob-2017-nagymarton-engertandrea-04-crop-02.jpgNagy Márton és Engert Andrea barátjukkal, Berta Bencével először vettek részt a Spirit of Balaton-on, de amint írják, biztosan nem utoljára. A pécsi és mohácsi tagokból álló kis csapat reggel negyed kilenckor indult Máriafürdőről és a teljes Balaton-kör teljesítése után, éjjel fél egy után néhány perccel érkeztek vissza. Az állomásokkal, fagyival, Balatonnal készült vidám szelfijeik tökéletesen megmutatják, mekkora élményben volt részük ezen a napon...


Spirit of Balaton 2017 - Petrovics Balázs és Petrovicsné Harák Szilvia fotói és élménybeszámolója

Cikkek képei: sob-2017-petrovicsb-petrovicsnehsz-09-crop-01.jpgPetrovicsné Harák Szilvia férjével, Petrovics Balázzsal már másodszor vágott neki a Spirit of Balaton-nak, s élménybeszámolójuk szerint egyáltalán nem utoljára :-)  Reggel negyed tíz után indultak Fonyódról és a komppal rövidített kör után este negyed tizenegyre érkeztek meg. Élményeik helyenként egészen lírai leírását gyönyörű fotók kísérik.


Spirit of Balaton 2017 - Rácz Hunor: Egy nap alatt körbetekertem a Balatont - videó

Cikkek képei: sob-2017-raczhunorvideocimkep-100px-01.jpgEgy nap alatt körbetekertem a Balatont - Rácz Hunor nyolcperces videója a 2017-es Spirit of Balaton-ról: a felkészülésről, az állomásokról és a sok kilométernyi útról. A film a szerző YouTube-os Tarts velem!-sorozatának legújabb epizódja.


Spirit of Balaton 2017 - Sonyovszki Péter fotói ás élménybeszámolója

Cikkek képei: sob-2017-sonyovszkipeter-05-crop-01.jpgSonyovszki Péter alighanem egyedülálló tettet hajtott végre: gördeszkával teljesítette a Spirit of Balaton-t, vagyis egyetlen nap (sőt annál jóval rövidebb idő) alatt a teljes Balaton-kört! Útján édesapja, Sonyovszki László kísérte biciklivel, reggel nyolckor indultak Balatonmáriafürdőről és éjjel fél háromkor érkeztek vissza.


Spirit of Balaton 2017 - Szabó-Németi István fotói

Cikkek képei: sob-2017-szabonemetiistvan-01-crop-01.jpgSzabó-Németi István ezévi nagy elhatározása lett, hogy Magyarország mind a négy nagy tavát, közöttük a legnagyobbat, a Balatont is körbetekerje. A Fertő- és a Velencei-tavat már teljesítette is, mire eljött a Spirit of Balaton napja, melyet szintén sikerrel biciklizett körbe, reggel fél kilenckor indulván Siófokról és éjjel három órakor érkezvén vissza ugyanerre a helyre.

 

.


Spirit of Balaton 2017 - Takács Gábor fotói és élménybeszámolója

Cikkek képei: sob-2017-takacsgabor-03a.jpgTakács Gábor a Spirit of Balaton régi résztvevője: néhány éve a mi felhívásunkat meglátva kezdett el nagyobb távokat biciklizni, elsőként egyszerűen csak a Spirit-et teljesítette, majd következő évben már a Budapest melletti Halásztelekről is biciklivel érkezett és ugyanúgy is tért haza, közben persze letekerve a teljes Balaton-kört. Idén újabb kihívást talált: egy kollégája által karácsonyi tombolán nyert, gyerekméretű BMX-szel vágott neki a 220 kilométernek, természetesen teljesítette is a távot, majd utána a biciklit egy olyan máriafürdői kissrácnak, Richárdnak ajándékozták, akinek addig nem volt bringája.

     
Fővédnök
A Spirit of Balaton támogatója:

Fővédnök:
Dr. Simicskó István
Honvédelmi miniszter
     
Kapcsolat
Információk, hírlevél, részveteli regisztráció: spiritofbalaton (kukac) gmail.com
     
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
     
Add tovább!
     
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2022.04.20. 19:58
Kedves Apalaci! Igen, már évek óta minden résztvevő kap valamilyen ajándékot, pl. kitűző, hűtőmágnes :)

2022.04.17. 12:44
Kedves György! Négy évvel ezelőtt "feszegettem" a témát, hogy miért nincs jelvény vagy kitűző. Jól látom, hogy már mégis van?

2022.03.21. 15:03
Szia Gyuri! Légyszíves írd meg az egyesület adószámát az 1% SZJA miatt. Köszönöm: Gábor

2022.02.09. 22:33
Kedves Neo! A regisztrációt azóta sikeresen rendeztük, egyébként minden információ megtalálható a Részvételi regisztráció oldalunkon! A felnőtt részvételi díj változatlanul 4000 Ft

2022.01.29. 18:18
Szia! Szeretnék jelentkezni az idei spirit of balaton körre, tavaly nem voltam, más esemény, i szeretném kérdezni, hogy most mennyi a nevezési díj, és kérnék egy számlaszámot is, előre is köszönöm szé

2021.06.08. 15:02
IGEN: IDÉN IS LESZ SPIRIT OF BALATON!!! Regisztráció: https://www.spiri.
..ticle_id=7
Sok szeretettel várunk minden vállalkozó kedvű kerékpárost!

2021.05.14. 10:49
Kedves Alien! Nagyon úgy néz ki, hogy idén is lesz Spirit, már sokan regisztráltak is, de a részvételi díjat csak akkor kérjük átutalni, ha biztos lesz a szervezés (ez még 1-2 hét). Téged is várunk :)

2021.05.10. 11:57
Szia Gyuri! Mikor lehet befizetni az idei nevezési díjat? :)

2020.06.12. 12:14
Ma végre eldőlt: IDÉN IS LESZ SPIRIT OF BALATON!!! Regisztráció: https://www.spiri.
..ticle_id=7
Sok szeretettel várunk minden vállalkozó kedvű kerékpárost!

2020.06.03. 13:23
Kedves Neo! Igen, a pecsétkönyvet és a többi, a részvételhez szükséges dokumentumot email-ben küldjük ki a regisztrált résztvevőknek. A szervezés szerencsére egyre biztosabbnak kezd látszani :)

     
Felhasználók
· Online vendégek: 1

· Online tagok: 0

· Regisztráltak: 404
· Legújabb tag: DD
     
Statisztikák