
Adorján Margiték évről évre visszatérő résztvevői a Spirit of Balaton-nak, s csapatuk eddig évről évre bővült is egy-két fővel, így idén az eddigi legnagyobb létszámmal vágtak neki a kihívásnak, amit sikerrel teljesítettek is. A képen balról jobra a csapattagok a keszthelyi pecsételőállomás épülete előtt: Acsádi János, Verliné Nepp Klára (narancssárgában), Gyutai rózsa (előttük, fehérben), Acsádi Jánosné (sárgában), Nógrádi Zsuzsa (sötétkékben), Adorján Jánosné Margit (világosszürkében), Simon Zoltánné Piroska (kékeszöldben), Adorján János (neonzöldben) és Sarkadi Attila (Adorján házaspár veje) Adorján János és neje, Margit már ötödször vettek részt a Spirit-en

Dán Jánosné, aki évek óta Ujváry-M. Gézával együtt vesz részt a Spirit-en

Ujváry-M. Géza, aki évek óta Dán Jánosnéval együtt vesz részt a Spirit-en

Mészáros Erzsébet fotója a Spirit of Balaton logós csokiról, a nyári melegben kissé már megolvadva :) A Spirit-logós csokilapocskákat László Zoltán barátunk és neje, László-Fehér Gyöngyi saját ötletük alapján készítették -Zoli és Gyöngyi is sok éve Spirit-résztvevők

Két vidám Spirit-résztvevő: Nagy Gábor és Hortobágyi Péter, akik már sok éve tartanak velünk ezen a napon (a felvétel a máriafürdői rajtnál készült)

Panorámafotó az akarattyai magasparton: Halász Róbert, Berzlánovich László, Németh Csaba és Vámos Árpád

Kreatív kompozíció: Sárga Attila fotója

Tóth László GPS-trackje a Spirit of Balaton teljesítéséről
.
|