Navigáció
     
Balaton Turmix
     
Cikk hierarchia
Cikkek főoldala » Spirit of Balaton 2013 - élménybeszámolók » Spirit of Balaton 2013 - Ábrahám Béla és csapatának fotói
     
Spirit of Balaton 2013 - Ábrahám Béla és csapatának fotói

 

Kis csapatunk 8 óra 23 perckor indult Zamárdiból. Mi a szokásos – az óra járásával azonos - irányt választottuk. Már írhatom így, hogy „szokásos”, hiszen az idei hatfős csapat négy tagja már 2012-ben is részt vett a Spirit of Balaton túrán.

 

Cikkek képei: sob-2013-abrahambela-01.jpg

A három felnőttön és három tizenévesen kívül egy hetedik csapattag is velünk tartott, de ő autóval kísért, nagyon kényelmessé téve így a túrát, hiszen nem kellett felesleges terhet szállítanunk (táskát, hátizsákot, stb.). Én Szekszárdról jöttem (természetesen kerékpárral), a többiek kaposváriak. Nem álltunk meg minden pecsételőállomáson, csak azokon, melyeket a kerékpárút mellé telepítettek. Igaz, hogy néha nem csak a pecsételés miatt álltunk meg, mert a kísérőnk folyton mindenféle finomsággal is ellátott az italokon kívül. Az én kedvencem a hűtött dinnye és a palacsinta volt. Gyakran összefutottunk más csapatokkal is. Az alábbi képet az egyik állomáson készítették rólunk:

 

Cikkek képei: sob-2013-abrahambela-02.jpg

Elég jó tempóban tekertünk és a szél sem akadályozott túlságosan. Az időjárásra egy szavunk sem lehet, mert igaz, hogy néha lógott az eső lába, de szó szerint szárazon megúsztuk.

 

Cikkek képei: sob-2013-abrahambela-03.jpg

Nettó tekerésünk 9 óra volt, de összesen 12 óráig tartott a teljes kör. A célban még egy utolsó fotó készült a kellemesen elfáradt csapatról:

 

Cikkek képei: sob-2013-abrahambela-04.jpg

Jöhet a jól megérdemelt pihenés! Persze nekem még haza kell tekernem Szekszárdra.

     
Fővédnök
A Spirit of Balaton támogatója:

Fővédnök:
Dr. Simicskó István
Honvédelmi miniszter
     
Kapcsolat
Információk, hírlevél, részveteli regisztráció: spiritofbalaton (kukac) gmail.com
     
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
     
Add tovább!
     
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezned.

2022.04.20. 19:58
Kedves Apalaci! Igen, már évek óta minden résztvevő kap valamilyen ajándékot, pl. kitűző, hűtőmágnes :)

2022.04.17. 12:44
Kedves György! Négy évvel ezelőtt "feszegettem" a témát, hogy miért nincs jelvény vagy kitűző. Jól látom, hogy már mégis van?

2022.03.21. 15:03
Szia Gyuri! Légyszíves írd meg az egyesület adószámát az 1% SZJA miatt. Köszönöm: Gábor

2022.02.09. 22:33
Kedves Neo! A regisztrációt azóta sikeresen rendeztük, egyébként minden információ megtalálható a Részvételi regisztráció oldalunkon! A felnőtt részvételi díj változatlanul 4000 Ft

2022.01.29. 18:18
Szia! Szeretnék jelentkezni az idei spirit of balaton körre, tavaly nem voltam, más esemény, i szeretném kérdezni, hogy most mennyi a nevezési díj, és kérnék egy számlaszámot is, előre is köszönöm szé

2021.06.08. 15:02
IGEN: IDÉN IS LESZ SPIRIT OF BALATON!!! Regisztráció: https://www.spiri.
..ticle_id=7
Sok szeretettel várunk minden vállalkozó kedvű kerékpárost!

2021.05.14. 10:49
Kedves Alien! Nagyon úgy néz ki, hogy idén is lesz Spirit, már sokan regisztráltak is, de a részvételi díjat csak akkor kérjük átutalni, ha biztos lesz a szervezés (ez még 1-2 hét). Téged is várunk :)

2021.05.10. 11:57
Szia Gyuri! Mikor lehet befizetni az idei nevezési díjat? :)

2020.06.12. 12:14
Ma végre eldőlt: IDÉN IS LESZ SPIRIT OF BALATON!!! Regisztráció: https://www.spiri.
..ticle_id=7
Sok szeretettel várunk minden vállalkozó kedvű kerékpárost!

2020.06.03. 13:23
Kedves Neo! Igen, a pecsétkönyvet és a többi, a részvételhez szükséges dokumentumot email-ben küldjük ki a regisztrált résztvevőknek. A szervezés szerencsére egyre biztosabbnak kezd látszani :)

     
Felhasználók
· Online vendégek: 1

· Online tagok: 0

· Regisztráltak: 404
· Legújabb tag: DD
     
Statisztikák