Spirit of Balaton 2012 - Állomások
A Spirit of Balaton útvonalát a rendezvény szervezője is minden évben végigjárja, hogy köszönetet mondhasson a pecsételőállomásokon szolgálatot teljesítőknek, akik nélkül nem valósulhatna meg ez az évről évre sokaknak élményt szerző kezdeményezés. Kétfős csapatában immáron harmadik éve társa egykori középiskolai osztálytársa, akit az Egy gazember gyermekkora című könyv nyomán itt is Ezredesnek nevezünk. Az alábbiakban az útjuk során az egyes állomásokon készült fotók láthatóak, rövid kísérőszöveggel.
Spirit of Balaton 2012 - Balatonboglári fotók
A Spirit of Balaton résztvevőiben talán a balatonboglári pecsételőállomás, a Soós család Hunyadi Étteremhez kitelepült Tekergő kerékpárüzlete szokta a legmélyebb nyomot hagyni, alighanem azért is, mivel az itteniek kitalálták a felemelt biciklivel való fényképezkedést - s ezeket a képeket azután megkapjuk a honlapon való megjelentetésre is. Közel száz kép Balatonboglárról, szombat reggel nyolctól vasárnap reggel nyolcig, sok-sok biciklivel a levegőben!
Spirit of Balaton 2012 - Bánki Károly fotói és élménybeszámolója
Bánki Károly már a kezdetektől önzetlenül segítette a Spirit of Balaton, illetve leánykori nevén a Tour de Balaton megszervezésére irányuló erőfeszítéseinket, s fontos megjelenési lehetőségeket biztosított az eseménynek a médiában. A balatonmáriafürdői startnál már 2010-ben és 2011-ben is tiszteletét tette, s most, hogy derék fiai már felnőttebbek lettek: Benjámin 12, Boldizsár pedig 10 éves, végre nekivághattak a Balaton körbekerekezése jelentette kalandnak, s elismerésre méltó teljesítményt is nyújtottak, hiszen a tihanyi komppal rövidített távot alig több, mint fél nap alatt tették meg.
Spirit of Balaton 2012 - Drégely Lajos és Lakatos Imre fotói és útileírása
Drégely Lajos már nem először indult 24 órás Balaton-körünkön, s ebben az évben vele tartott barátja, Lakatos Imre is. A senior csapat tiszteletreméltó idővel, 14 óra alatt teljesítette a teljes távot Balatonmáriafürdőtől Balatonmáriafürdőig, útjukat azonban nem ők, hanem a múlt évhez hasonlóan barátjuk, Kovács Károly örökítette meg tollával.
Spirit of Balaton 2012 - Köhler Dolli Felícia élménybeszámolója
Köhler Dolli Felícia is a nagy dolgokra könnyen vállalkozók táborába tartozik: bár néhányszor tíz kilométeres távolságoknál többet eddig nem tett meg biciklivel, a Spirit of Balaton felhívását és kihívását meglátva azonnal a részvétel mellett döntött. Sportos hölgyként (és két, sőt nemsokára három gyermek anyukájaként) azonban biztos kitartással teljesítette a Spirit of Balatont - talán nem véletlen, hogy ő szerepel 2013-as plakátunkon!
.
Spirit of Balaton 2012 - Kun Ákos és Kun Ádám útleírása és fotói
Kun Ákos öccsével, Kun Ádámmal indult neki a Spirit of Balaton teljesítésének, s útjuk részletes és élvezetes leírásán kívül szép természetfotókat is készítettek. Útjuk a szokásosnál kicsit hosszabb volt, mivel Szigligetre és a tihanyi révhez is ellátogattak. Ákos a 2012-es Spirit of Balaton-hoz ötleteivel és munkájával is jelentősen hozzájárult.
.
Spirit of Balaton 2012 - Révfülöpi fotók
A révfülöpi on2wheels kerékpárkölcsönzőben felállított pecsételőállomáson az állomást működtető Rabatin László által készített fotók, s még néhány további hangulatos fénykép a révfülöpi strandról.
.
Spirit of Balaton 2012 - Széchényi Péter GPS-térképe
Széchényi Péter, néhány másik Spirit of Balaton-résztvevőhöz hasonlóan, GPS-szel dokumentálta Balaton körüli útját és a pecsételőállomásokat, s adatait egy rövid élménybeszámoló kíséretében rendelkezésünkre is bocsátotta.
Spirit of Balaton 2012 - Takács Gábor élménybeszámolója
Takács Gábor tavaly, a Spirit of Balaton elődrendezvényén, a Tour de Balaton-on tett meg először ekkora távot biciklivel, s annyira megtetszettek neki a többszáz kilométeres távolságok, hogy azóta többször is körbetekerte a Balatont, s eddigi teljesítményeinek megkoronázásaként a Spirit of Balaton-t idén már nem is önmagában teljesítette, hanem ezen felül biciklivel érkezett, majd tért haza a Budapest melletti Halásztelekről, s mindezt a közel 400 kilométert 24 órán belül tette meg. Részletes élménybeszámolója megdöbbentő olvasmány!
Spirit of Balaton 2012 - Vargáné Kárász Judit élménybeszámolója
Vargáné Kárász Judit bátor és elszánt hölgy: soha nem biciklizett meg ötven kilométernél többet, sőt a sors úgy hozta, hogy az utóbbi években alig ült kerékpáron, de most, meglátva a Spirit of Balaton felhívását, elhatározta, hogy elfogadja a kihívást - élménybeszámolója egy mindenki tiszteletére és elismerésére méltó, a maga nemében heroikus kuzdelem leírása, mely győzelemmel végződött!
|